Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Csaknem 150 jelentkező közül választották ki Roxie Hartot a Chicago alkotói

Csaknem 150 jelentkező közül választották ki Roxie Hartot a Chicago alkotói

Megtartotta castingját Roxie Hart szerepére a Szegedi Szabadtéri Játékok. Béres Attila rendező, Silló István karmester és Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója Budapesten hallgatták meg a temérdek jelentkezőt, akik a Chicago egyik női főszerepére pályáztak.

Csaknem öt órán keresztül hallgatták meg a Szegedi Szabadtéri 2022-es saját bemutatójának egyik főszerepére aspiráló hölgyeket február utolsó napján. Összesen közel 150, 18 és 40 év közötti előadó pályázott Roxie Hart szerepére, akik közül az előzetes kiválasztási folyamat során mintegy 30 színésznőt hívtak be a fővárosi helyszínen megrendezett meghallgatásra.

A jelentkezők a musical dalaival és saját repertoárjuk egy szabadon választott darabjával adtak számot rátermettségükről. Béres Attila rendező mellett Silló István karmester és a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok főigazgatója, Barnák László fogadta a jelölteket, és részt vett a kiválasztási folyamatban Dinyés Dániel, a Szegedi Operatagozat vezetője és zongorakísérőként Rákai András, a készülő előadás zenei vezetője is.

A Szabadtérin idén először színre kerülő, világsikerű musical története kíméletlen pontossággal mutatja be a folyamatot, ahogyan az igazság helyét átveszi a média által manipulált közvélemény, a megérdemelt hírnév helyét pedig a mesterségesen felépített celeb-lét, a 15 perc hírnév keserű tragikomédiája. Egyik főhőse Roxie Hart: egy kis táncosnő egy kétes hírű lebujban. Férje egyszerű, reggeltől estig a műhelyben robotoló autószerelő. Roxie hírnévről álmodozik, a nagy kiugrásról. Miután egy részeg éjszakán hirtelen felindulásból lelövi szeretőjét, és börtönbe kerül, álma váratlanul valóra válik: a gyilkosságnak köszönhetően azonnal az újságok címlapján találja magát.

A drámai és komikai véna mellett komoly ének- és tánctudást igénylő szerepet augusztusban kell majd eljátszania a kiválasztottnak, mégpedig egy igazán izgalmas, a musicalhagyományokra egyedi koncepcióval ráépítő előadás részeseként. Béres Attila rendező elmondta, azt a színészt kívánták megtalálni, aki személyiségével és alakításával legsajátabb módon fel tudja építeni önmagából a karaktert; és a számos jelentkező között nem volt könnyű feladata a kiválasztásban résztvevő alkotóknak. A meghallgatáson ifjú tehetségek és a hazai színházi élet elismert képviselői egyaránt megmérettették magukat.

A színvonalas mezőnyből végül Czakó Juliannára esett az alkotók választása, így a Szabadtéri Játékok felkérésére ő játszhatja el a Dóm téren Roxie szerepét. A színművész számos műfajban bizonyította már tehetségét, az elmúlt években többek közt olyan musicalek főszerepeiben láthatta a közönség, mint a My Fair Lady, a Kabaré vagy a Producerek.
Hamarosan arra is fény derül, a sokoldalú előadó mellett kik lépnek majd az ország legnagyobb szabadtéri színpadára a Chicago további főszerepeiben.

Megosztom

2022. március 09.


Mesebeli utazás a tánc szárnyán – interjú a Tiszavirág Néptáncegyesület elnökével, Tóth Gáborral

A Tiszavirág Néptáncegyesület 2016 óta szerves, mondhatni megkerülhetetlen része a szegedi és Szeged környéki hagyományőrző életnek. Ezúttal nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy nagyszabású gálaestjükkel megnyissák az Újszegedi Szabadtéri Színpad idei műsorfolyamát. Az előadás kapcsán az egyesület elnökével, Tóth Gáborral beszélgettünk.

2024. április 18.

Részletek

Önkéntes fesztiválkoordinátorokat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja leendő fesztiválkoordinátorainak jelentkezését. Olyan, 18. életévüket betöltött önkénteseket keresnek, akiknek mindene a kultúra, és szívesen kivennék részüket a Fesztivál 2024-as évadának lebonyolításából, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.

2024. április 16.

Részletek

Nyerj francia álomutazást a Szegedi Szabadtéri Játékokkal!

A Szabadtéri nemcsak a nyarat teszi feledhetetlenné - játssz velünk, és nyerj partnereddel őszi kiruccanást a szerelem, a művészet és a bohém Nouvelle Vague-életérzés szülőföldjére!

2024. április 15.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás