Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Jézus élete kiállítás

jesus2

 

Jézus élete kortárs képeken a REÖK-ben


A legismertebb újszövetségi történeteket festette meg Aknay János, ef Zámbó István és tábori csaba Matula Péter műgyűjtő kérésére. Számos megyeszékhely után most Szegedre is megérkezett az “utazótárlat”.



Csütörtökön nyílik a REÖK legújabb kiállítása, a Jézus élete című kortárs tárlat Aknay János, ef Zámbó István és tábori csaba festményeiből. Matula Péter műgyűjtő 2001-ben hazai kortárs festőművészeket kért fel, hogy saját stílusukban örökítsenek meg 21 újtestamentumi történtet. A sorozat első, kiállításra alkalmas anyaga 2012-ben készült el, és azóta számos városban, így Budapesten, Zalaegerszegen, Pécsen, Debrecenben is bemutatták már a gyűjteményt.



A REÖK-ben a három festőművész alkotásain keresztül többek közt Jézus megkeresztelését, a Hegyi beszédet, az Utolsó vacsorát, a Golgotán történt eseményeket és Jézus feltámadását láthatjuk. A bibliai narratíva természetesen nem áltozik a kortárs alkotásokon, a megfogalmazásmód viszont merőben egyedi. “Jézus személye és élete évezredek óta ihletője a művészeknek, történetei megmozgatják a szívet, a lelket és az ecsetet - nyilatkozta Matula Péter azzal kapcsolatban, miért pont ezt a témát ajánlotta fel alkotásra a művészeknek.



A Jézus élete kiállítás és annak összesen 71 alkotása február 11. és március 10. között várja a látgatókat a palotában. Számtalan kísérőprogram is várja majd az érdeklődőket, többek közt tárlatvezetések péntekenként, múzeumpedagógiai foglalkozások szerdánként és érdekes előadások változatos témákban. Szó kerül például a kereszt ikonográfiájáról, Jézus és a politika vagy Jézus és a nők kapcsolatáról.



Szeged után Szolnokra, Egerbe, Gyulára és Hódmezővásárhelyre költözik a tárlat.

 

Jegyárak:

 

Teljes ár 600 Ft

Egyéni kedvezmény

(diák, nyugdíjas, pedagógus) 400 Ft

Csoportos kedvezmények (15 fő felett):

felnőtt csoport 400 Ft/fő

diák, nyugdíjas, pedagógus csoport 300 Ft/fő

 

Előadások:

 

Február 13. szombat 16 óra

JÉZUS ÉLETÉNEK HELYSZÍNEI

Előadó: Varjú Viktor egyetemi hallgató, SZTE TTIK

 

Február 14. vasárnap 16 óra:

A KERESZT IKONOGRÁFIÁJA

Előadó: Zámbóné Dr. Kocic Larisa, egyetemi oktató SZTE BTK

 

Február 20. szombat 16 óra:

A ZSIDÓ JÉZUS

Előadó: Zámbó Zoltán teológus

 

Február 21. vasárnap 16. óra

JÉZUS ÉS A Z EMBERI GYENGESÉGEK

Előadó: Cserbik Attila teológus

 

Február 23. kedd 17 óra

JÉZUS ÉS A NŐK

Előadó: Dr. Mihalec Gábor lelkész, család és párterapeuta

 

Február 27. szombat 16 óra:

JÉZUS ÉS A POLITIKA

Előadó: dr Heipl Tibor jogás, cégvezető

 

Február 28. vasárnap 16 óra

JÉZUS ÉS A GYEREKEK

Előadó: Kovácsné Bokor Sarolta, lelkész, védőnő

 

Március 5. szombat 16 óra:

JÉZUS ÉS A PÉNZKEZELÉS

Előadó: Kovács László, lelkész

 

Március 6. vasárnap 16. óra:

JÉZUS ÉS A BETEGEK

Előadó: Dr. Gáspár Róbert egyetemi docens, SZTE GYTK

 

Az előadások előtt, szombaton és vasárnap 15:00-16:00 óra között tárlatvezetés vehető igénybe, Cserbik Attila vezetésével.

 

 

Tárlatvezetések:

 

a 6-10. osztályos tanulócsoportoknak a tárlatvezetés péntekenként 14-17 óra között vehető igénybe február 19-én, febr. 26-án és március 4-én. Szükséges a bejelentkezés legalább egy nappal korábban, az alábbi telefonszámon:

 

Varjú Dorottya, 30/212-53-75 munkanapokon 8-17 óra között.

 

Jézus csodái

Múzeumpedagógiai foglalkozások

A kb. 50 perces foglalkozásokat 3-5. osztályos, max. 30 fős tanulócsoportok számára Csiki Júlia pedagógus tartja, szerdánként 14-16 óra között, óránként. (febr. 17, febr. 24, márc. 2, márc. 9.)

A foglalkozás felépítése:

1) animációs film Jézus csodáiról

2) kézműves foglalkozás



Szükséges a bejelentkezés legalább egy nappal korábban, az alábbi telefonszámon:

Varju Dorottya, 30/212-53-75 munkanapokon 8-17 óra között.

Megosztom

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás