Jegyvásárlás Nyereményjáték

„A Szabadtéri sikere Szeged sikere”

Nézőcsúccsal zárt az idei Szegedi Szabadtéri Játékok. Herczeg Tamás igazgatót kérdeztük.



Elhangzott az évadzáró sajtótájékoztatón, hogy olyan jól sikerült az idei Szegedi Szabadtéri-évad, hogy a tavalyi rekordszámokat is meghaladták. Meddig lehet még emelni a tétet?

Nagy büszkeség számunkra Harangozó Gyula művészeti igazgató úrral, hogy ilyen mértékben támogatják, kedvelik a nézők a fesztivált. Évről évre egyre többen érkeznek, nem csak Szegedről, más városokból is. Hónapokkal a kezdés előtt érezhető egyfajta formálódó izgalom, az hogy közeleg a nyár, a fesztiválhangulat. Már az évadkezdést megelőzően kapkodják a nézők a jegyeket, nem akarnak lemaradni, fontos nekik a Szabadtéri-élmény. A szezon alatt pedig az egész ország rólunk beszél, ami már a döbbenetes, évek óta egymilliárd forintot meghaladó médiaértékünkből látszik. A Szabadtéri sikere pedig Szeged sikere is. Eufórikus állapot mindezt megélni számunkra. Elmondhatatlan az az érzés, amikor az ember ott áll a nézőtér és a színpad oldalán egy teltházas előadás kezdő taktusainál, és érzi, hogy négyezer ember izgatottan várja az előtte álló élményeket. A következő évadok tervezésénél figyelembe kell venni a megelőző évek sikeréből fakadó hatalmas elvárásokat, de a munka nehézsége egyben a szépsége is.

Mik voltak az évad számokban nem mérhető eredményei?

Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy világsztárokat hívjunk szerepelni a Szabadtérire, amennyiben az egy műfaj népszerűsítését szolgálja. Ez többek közt turisztikai szempontból is fontos. Idén egyébként a látogatóink 60 százaléka nem szegedi volt. A Dóm téri fesztiválhangulaton túl igazi színházi életet sikerült kialakítanunk Újszegeden is, hiszen ezen a helyszínen szokatlan műfajt, tragédiát játszottunk szép sikerrel, továbbá volt egy ősbemutatónk is.

A számokon túl nem elhanyagolható szempont a kritikai fogadtatás – mind a nézők, mind a szakma tekintetében. Ezzel kapcsolatban mit tapasztaltak?

Az előadások kivétel nélkül nagy közönségsikernek örvendtek. Ez fontos visszaigazolás. Az országos szakkritika is szerette az előadásainkat, az írások többsége lelkes volt. Shakespeare-bemutatónknak köszönhetően pedig újra felfedezték a Szabadtérit, mint prózai játszóhelyet.

Gyakran hangsúlyozzák a Szabadtéri népszínházi jellegét. Mit érthetünk ez alatt az idei évadot tekintve?

Célunk, hogy visszaállítsuk a Játékok műfaji sokszínűségét – hogy a teljes előadóművészeti palettáról válogathassanak a nézőink. Idén láthattak opera-, musical-, táncprodukciót, szimfonikus zenekari koncertet, nótaestet is és visszatért a próza a Dóm térre. Ráadásul annál szebb népszínházi vállalást nem nagyon tudok elképzelni, mint hogy Verditől, Szabó Magdától, Victor Hugo-tól, Csajkovszkijtól vagy éppen Shakespeare-től játszottunk darabokat.

Szembetűnő volt a Dóm téri fogadótérben, hogy megújult a vendéglátás. Ezt mennyire szerették a nézők?

Az impozáns árkádok alatt lefoglalt szeparékban, exkluzív körülmények közt, kellemes hangulatban fogyaszthattak vendégeink a szünetekben. Ez sokat hozzáadott a színházi élményhez. Büszkeség, hogy minden évben sikerül újítanunk valamit a helyszínen. Tavaly a színpadtechnika fejlődött, idén a nézők közvetlen élménye frissült a vendéglátás megújításával.

(fotó: Kalocsai Richárd)

Megosztom

2015. szeptember 05.


Gyermekcastingot tartott a Szegedi Szabadtéri Játékok

Novák Péter rendező meghallgatta az István, a király leendő gyermekstatisztáit Szegeden. Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában, a Zikkurat Produkció előadásában léphetnek színpadra a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó jelentkezők augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2024. március 13.

Részletek

Táncos meghallgatást hirdet a Szegedi Szabadtéri

Táncművészeket keres Rebecca című, önállóan bemutatandó produkciójába a Szegedi Szabadtéri Játékok. Március 25-ig adhatják be jelentkezésüket, akik Tihanyi Ákos koreográfus vezetésével részt kívánnak venni a Michael Kunze és Sylvester Lévay nagyszabású musicaljének színpadra állításában.

2024. március 11.

Részletek

Dedikált CD-n az Ezeregy éjszaka slágerei

Dedikált CD-n is elérhető Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének zenei anyaga. Az albumot az érdeklődők a Szegedi Szabadtéri Játékok online jegyvásárló felületén és a szegedi Fesztivál Jegyirodában is beszerezhetik a készlet erejéig.

2024. március 06.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás