Jegyvásárlás Nyereményjáték

A tavalyi sikereket is felülmúlta idén a Szegedi Szabadtéri

Nőtt a Szegedi Szabadtéri Játékok látogatottsága – derült ki a mai, 2015-ös évadot értékelő sajtótájékoztatón. Idén 6 műfajban és 12 produkcióban 26 előadást láthattak a nézők a fesztivál 2 helyszínén. 4 új bemutató is színre került, melyből 2 saját, 2 pedig közös produkció volt.



Augusztus 21-én, A nyomorultak utolsó előadásával véget ért a Szegedi Szabadtéri Játékok 2015-ös évada. Herczeg Tamás igazgató a mai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tavalyi kiemelkedő eredményeket is meghaladva rekordszámokat produkált a fesztivál, mind a látogatottságot, mind pedig a jegyárbevételt tekintve. A két helyszínen, a Dóm téri játszóhelyen és az Újszegedi Szabadtéri Színpadon összesen 95%-os volt a látogatottság, ami azt jelenti, hogy 73613 fő volt kíváncsi az előadásokra. Az előző évadhoz képest ez 4%-os növekedést jelent. 

Harangozó Gyula, a Játékok művészeti igazgatója elmondta: 6 műfajban 12 produkciót, összesen 26 előadást láthattak a nézők az elmúlt másfél hónapban. A Szabadtéri népszínházi jellegét kiemelve hangsúlyozta, hogy olyan jelentős szerzők műveit játszották idén, mint Verdi, Shakespeare – tőle két darabot is -, Victor Hugo, Szabó Magda és Csajkovszkij. Az opera műfaját Az álarcosbál képviselte. Musicalből hármat nézhetett meg a közönség: az Abigélt, a Mamma Miát és A nyomorultakat. Egy táncprodukció, az Outbreak – Jutalomjáték és egy szimfonikus zenekari Ajándékkoncert mellett öt prózai előadás volt műsoron: a Tévedések vígjátéka, az Athéni Timon, A furcsa pár, A szőke ciklon és a Páratlan páros 2. Illetve megrendezték a hagyományos nótaestet is.

Négy új bemutató is színre került ebben az évadban: a fesztivál saját produkciójaként Az álarcosbál és a Tévedések vígjátéka, valamint a Madách Színházzal közös előadás, A nyomorultak és a szintén koprodukcióban megszületett A szőke ciklon. A Dóm téri hat produkcióból ötről elmondható, hogy a Szegedi Szabadtérin mutatták be őket – ide értve a tavalyi Mamma Mia! musicalt is. Az Abigélt pedig, ami a Budapesti Operettszínház vendégjátéka volt, szabadtéri világpremierként láthatták a nézők.

Herczeg Tamás szerint fontos látni, hogy a Szabadtéri Játékok sikere Szeged sikere is egyben. Ennek egyik látványos mérőszáma az a médiaérték, melyet az előadások kommunikációs kampánya generál nem csak a fesztivál, de a város számára is. Ennek városmarketingre gyakorolt hatása vitathatatlan. A Szabadtéri médiaértéke idén, az Observer médiafigyelő által mért adatok alapján több mint egymilliárd forint volt.

A fesztivál minden évben végez közönségkutatást, idén sem volt ez másként. A felmérésből kiderült többek közt az is, hogy a szegedi nézők és a vidékről érkező vendégek aránya a tavalyihoz hasonlóan alakult, hiszen a nézők 40%-a volt szegedi, 60%-uk pedig más városokból jött a Szabadtérire. A kutatás addicionális költésekre vonatkozó adatainak elemzése még folyamatban van, de az már látszik, hogy a nézők belépőjegyek feletti költése meghaladja a tavalyi értéket, így a generált helyi fogyasztás is magasabb a tavalyi 660,3 M Ft-nál. A közönség idén is ötös skálán értékelhette a Szabadtérit, többek közt az előadások színvonalát, a szolgáltatások minőségét és a szervezést is. Az idei „osztályzat” 4,7 lett.

A mai sajtótájékoztatón elhangzott: a 2016-os évad műsorának ismertetésére sem kell már sokáig várni, hiszen a menedzsment szeptember 10-én bejelenti a címeket.
Megosztom

2015. augusztus 26.


Gyermekcastingot tartott a Szegedi Szabadtéri Játékok

Novák Péter rendező meghallgatta az István, a király leendő gyermekstatisztáit Szegeden. Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában, a Zikkurat Produkció előadásában léphetnek színpadra a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó jelentkezők augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2024. március 13.

Részletek

Táncos meghallgatást hirdet a Szegedi Szabadtéri

Táncművészeket keres Rebecca című, önállóan bemutatandó produkciójába a Szegedi Szabadtéri Játékok. Március 25-ig adhatják be jelentkezésüket, akik Tihanyi Ákos koreográfus vezetésével részt kívánnak venni a Michael Kunze és Sylvester Lévay nagyszabású musicaljének színpadra állításában.

2024. március 11.

Részletek

Dedikált CD-n az Ezeregy éjszaka slágerei

Dedikált CD-n is elérhető Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének zenei anyaga. Az albumot az érdeklődők a Szegedi Szabadtéri Játékok online jegyvásárló felületén és a szegedi Fesztivál Jegyirodában is beszerezhetik a készlet erejéig.

2024. március 06.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás