Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Csak az igazán szemfülesek jutnak be a Mamma Miára

Már most elfogyott az összes jegy az idei évadra meghirdetett ABBA-musicalre, így újabb időpontot hirdetett belőle a Szegedi Szabadtéri. Rohamtempóban fogynak a bérletek is, most új konstrukciók közül választhatnak a nézők.



Elképesztő sikere volt a tavalyi Szabadtéri-évadban a Mamma Mia! című ABBA-musicalnek, melyet először Szegeden láthatott a hazai színházszerető közönség. A darab iránti láz erre a szezonra sem csökkent, a Madách Színházzal együttműködve, Szirtes Tamás rendezésében színre vitt szuperprodukció meghirdetett három előadására már most elfogyott minden jegy. A nézők viszont továbbra is ostromolják a jegyirodát, ezért az igazgatóság úgy döntött: még egy előadásnapot beiktatnak a műsorba.

A július 16-i, új időpontra új bérletkonstrukciókat is összeállítottak. Az idei nyár másik nagy durranása, a Victor Hugo regénye nyomán írt érzelmes-kalandos musical, A nyomorultak szintén már most nagyon népszerű, így a biztonság kedvéért abból is meghirdettek egy plusz előadást, méghozzá augusztus 19-re. A rendező szintén Szirtes Tamás lesz, a lenyűgöző látvány és a hatalmas siker előre borítékolható. A két új előadásra szóló belépő együtt is megvásárolható egy új bérletnek köszönhetően.

A kedvezményes bérleteket nagyon szeretik a nézők: háromszor többet váltottak meg időarányosan, a tavalyi évadhoz képest. A fenti verzión kívül több új lehetőséget is kínál a Szabadtéri: a Mamma Miát a Tévedések vígjátékával és Az álarcosbál c. operával is meg lehet nézni, A nyomorultakat pedig a Shakespeare-vígjátékkal és a Szabó Magda örökzöld regényéből színre állított Abigél c. musicallel is. Két előadásra szóló bérlet már 7200 forinttól kapható.

Az Álarcosbál Verdi egyik legnépszerűbb operája, fordulatos cselekményével nem csak kitűnő zenei élményt okoz. Az Abigél a Budapesti Operettszínházból érkezik. Szabó Magda generációk által rajongott regényéből készült a zenés darab, amely először kerül színre szabadtéren. A Tévedések vígjátéka nagyszerű humorú komédia, melyben ismét az ország legjobb színészei alakítják majd a szerepeket.

Megosztom

2015. január 10.


Mesebeli utazás a tánc szárnyán – interjú a Tiszavirág Néptáncegyesület elnökével, Tóth Gáborral

A Tiszavirág Néptáncegyesület 2016 óta szerves, mondhatni megkerülhetetlen része a szegedi és Szeged környéki hagyományőrző életnek. Ezúttal nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy nagyszabású gálaestjükkel megnyissák az Újszegedi Szabadtéri Színpad idei műsorfolyamát. Az előadás kapcsán az egyesület elnökével, Tóth Gáborral beszélgettünk.

2024. április 18.

Részletek

Önkéntes fesztiválkoordinátorokat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja leendő fesztiválkoordinátorainak jelentkezését. Olyan, 18. életévüket betöltött önkénteseket keresnek, akiknek mindene a kultúra, és szívesen kivennék részüket a Fesztivál 2024-as évadának lebonyolításából, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.

2024. április 16.

Részletek

Nyerj francia álomutazást a Szegedi Szabadtéri Játékokkal!

A Szabadtéri nemcsak a nyarat teszi feledhetetlenné - játssz velünk, és nyerj partnereddel őszi kiruccanást a szerelem, a művészet és a bohém Nouvelle Vague-életérzés szülőföldjére!

2024. április 15.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás