Jegyvásárlás Nyereményjáték

Újabb Mamma Mia! előadást hirdetett meg a Szabadtéri

Rohamtempóban fogynak a jegyek és bérletek a Szegedi Szabadtéri Játékok 2015-ös évadának előadásaira: bérletekből már háromszor annyit adtak el, mint tavaly ilyenkor. Új időpontokat kellett meghirdetni a legnépszerűbb előadásokból. A közönségszolgálati iroda is megújul.


Háromszor több bérletet váltottak meg a nézők Szegedi Szabadtéri Játékok 2015-ös előadásaira időarányosan a tavalyi évadhoz képest – jelentette be ma sajtótájékoztatón a hangzatos adatot Harangozó Gyula, a fesztivál művészeti igazgatója. Őrült siker az idei nyári program, már a tavalyi kitűnő eredményeket is sikerült felülmúlni.

Összesen húszezer jegy és bérlet talált már gazdára, ami tíz százalékkal több a tavaly ilyenkor eladott belépőknél. Ez azt jelenti, hogy 2014-hez képest közel fél nézőtérnyi előnye van az idei programnak.

A tavalyi nagy sikert leginkább a Madách Színházzal együttműködésben, Szirtes Tamás rendezésében színre vitt Mamma Mia! generálta, és a visszatérő produkció idén is messze beváltja a hozzá fűzött reményeket. Az ABBA-musical meghirdetett három előadása már teltházas, így, a nagy érdeklődésre tekintettel az igazgatóság kénytelen idén januárban is plusz előadást beiktatni belőle, méghozzá július 16-án. A nyomorultak musical iránt is óriási az érdeklődés, ezért ebből a produkcióból is plusz időpontot hirdettek meg: augusztus 19-ét.

Az adatokból is látszik, hogy az elsősorban a szegedieknek kitalált kedvezményes bérleteket nagyon szeretik a város nézői. Január 7-től új, a most meghirdetett két előadást is tartalmazó bérletkonstrukciók közül választhatnak a nézők. A Mamma Miát a Tévedések vígjátékával és Az álarcosbál c. operával is meg lehet nézni, A nyomorultakat pedig a Shakespeare-vígjátékkal és a Szabó Magda örökzöld regényéből színre állított Abigél c. musicallel is. Két előadásra szóló bérlet már 7200 forinttól kapható, a legmagasabb kategóriájú bérlet ára 29900 Ft.

Újdonság volt ebben az évben, hogy a korábban csak lokális karácsonyi médiakampányt országos szintre terjesztette ki a Szabadtéri. A budapesti közterületek hemzsegtek a fesztivál plakátjaitól, és több megyeszékhelyen is számos helyen voltak láthatók, ami nem csupán a jegyeladásra hatott ösztönzőleg, de Szeged város turisztikai és városmarketing céljait is szolgálta.

A sokezer látogató és jegyvásárló igényeit és kényelmét nem csak a Dóm téren szeretné kiszolgálni a menedzsment, ezért a napokban megkezdik a Szegedi Szabadtéri és a REÖK Tisza Lajos körúti jegyirodájának teljeskörű átalakítását. Modernebb, több funkciót ellátó egységet kívánnak létrehozni, mely a jövőben többek közt a fesztiválhoz kapcsolódó merchandise termékeket is kínál majd. A közönségszolgálati iroda új helyet kap majd az épületben.

Megosztom

2015. január 07.


Gyermekcastingot tartott a Szegedi Szabadtéri Játékok

Novák Péter rendező meghallgatta az István, a király leendő gyermekstatisztáit Szegeden. Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában, a Zikkurat Produkció előadásában léphetnek színpadra a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó jelentkezők augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2024. március 13.

Részletek

Táncos meghallgatást hirdet a Szegedi Szabadtéri

Táncművészeket keres Rebecca című, önállóan bemutatandó produkciójába a Szegedi Szabadtéri Játékok. Március 25-ig adhatják be jelentkezésüket, akik Tihanyi Ákos koreográfus vezetésével részt kívánnak venni a Michael Kunze és Sylvester Lévay nagyszabású musicaljének színpadra állításában.

2024. március 11.

Részletek

Dedikált CD-n az Ezeregy éjszaka slágerei

Dedikált CD-n is elérhető Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének zenei anyaga. Az albumot az érdeklődők a Szegedi Szabadtéri Játékok online jegyvásárló felületén és a szegedi Fesztivál Jegyirodában is beszerezhetik a készlet erejéig.

2024. március 06.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás