Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Pénteken A Csárdáskirálynővel folytatódik a Szabadtéri-évad

A héten A Csárdáskirálynővel folytatódik a Szabadtéri-programsorozat. Pénteken és szombaton láthatja a közönség a Budapesti Operettszínház vendégjátékát. Előadással, esetleges esőnappal kapcsolatos információk itt olvashatóak.


Július 4-én, pénteken hatalmas siker mellett elkezdődött a 2014-es Szegedi Szabadtéri Játékok. Már az évad első produkcióját, a Kossuth-díjas Harangozó Gyula Zorba, a görög rendezését hízelgő, lelkes lábdobogással fogadta a közönség, mely köztudottan a szabadtéri előadások sikerének fokmérője és biztos jele. A megnyitón köszöntőbeszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere illetve Dr. Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere.

A héten A Csárdáskirálynővel folytatódik a Szabadtéri-programsorozat. Pénteken és szombaton láthatja a közönség a Budapesti Operettszínház vendégjátékát, mely már számos országban magával ragadta a nézőket. Állva tapsolt a produkciónak Tokió, Róma, München, Amszterdam és Tel-Aviv közönsége is. Négy kontinensen 16ezer ember előtt léptek már fel a fővárosi teátrum művészei. Most, Szegeden olyan összeállítású szereposztással kerül színre a darab, amit még sehol nem láthattak a nézők. A díszletet már vasárnap elkezdték építeni, hétfőn pedig már gőzerővel próbál a csapat a Dóm téren.

A Csárdáskirálynő művészeivel július 9-én, szerdán 17 órakor a szegedi REÖK átriumában, a Szegedi Szabadtéri Játékok idei első közönségtalálkozójának keretén belül találkozhatnak az érdeklődők. A rendező, Kerényi Miklós Gábor mellett olyan népszerű sztároktól tudhatunk meg kulisszatitkokat és érdekességeket az előadásról, mint Dolhai Attila, Fischl Mónika, Kállay Bori, Szilágyi Tibor, Forgács Péter, Bordás Barbara és Boncsér Gergely. A programon a részvétel ingyenes.

Az évad további produkciói az Elfújta a szél (július 18., 19., 20.), a Háry János (augusztus 1., 2.) és Mamma Mia! (augusztus 15., 16., 17., 19., 20., 22., 23.) lesznek.

Megosztom

2014. július 07.


Önkéntes fesztiválkoordinátorokat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja leendő fesztiválkoordinátorainak jelentkezését. Olyan, 18. életévüket betöltött önkénteseket keresnek, akiknek mindene a kultúra, és szívesen kivennék részüket a Fesztivál 2024-as évadának lebonyolításából, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.

2024. április 16.

Részletek

Nyerj francia álomutazást a Szegedi Szabadtéri Játékokkal!

A Szabadtéri nemcsak a nyarat teszi feledhetetlenné - játssz velünk, és nyerj partnereddel őszi kiruccanást a szerelem, a művészet és a bohém Nouvelle Vague-életérzés szülőföldjére!

2024. április 15.

Részletek

Medveczky Balázs a Rebeccában!

Rebecca-bemutatójának újabb szereplőjéről rántja le a leplet a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az intrikus Jack Favell szerepében a Junior Prima-díjas Medveczky Balázs lép színre Béres Attila rendezésében.

2024. április 12.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás