Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Makláry László

maklary laszloA Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott, majd részt vett Salzburgban a Karajan karmesterkurzuson. Ezt követően Szegeden több műfajban is kipróbálhatta magát, vezényelt operetteket, zenés játékokat, s Vaszy Viktor mellett operákat is dirigált. A musical műfajával a New York-i Broadway-n ismerkedett meg, a tanulmányúton nagy hatással volt pályájára a találkozás Leonard Bernsteinnel.

1975-ben a Budapesti Gyerekszínház zenei vezetője lett. 1976-tól a Madách Színház zenei vezetőjeként dolgozott.

1979-től a Budapesti Operettszínház zeneigazgatója. Folyamatosan dirigál koncerteket, készít hanglemezeket a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Budapesti MÁV Filharmonikusokkal, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarral, a Budapesti Operettszínház Zenekarával.

Fontosabb munkái: Verdi: Rigoletto, Traviata, Puccini: Bohémélet, Pillangókisassszony, Tosca, Wagner: Lohengrin, Donizetti: Lammermori Lucia, Kander: Chicago, Kabaré, Webber: Evita, Macskák, Loewe: My Fair Lady, Schönberg: Miss Saigon, A nyomorultak, Bernstein: West Side Story, Szörényi: István, a király, Kálmán: A Csárdáskirálynő, Marica grófnő, A Bajadér, Lehár: A mosoly országa, A víg özvegy, Strauss: Bécsi vér, Cigánybáró, Ábrahám: Bál a Savoyban, Offenbach: Párizsi élet, Lévay: Elisabeth, Mozart!, Presgurvic: Rómeó és Júlia, Jávori: Menyasszonytánc, Wildhorn: Rudolf.

 

Forrás: http://www.operettszinhaz.hu/

 

 

Megosztom

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás