Jegyvásárlás Nyereményjáték

Hajójával tankoljon a Dóm téren

2013. május 13.


Gigantikus hajótest tankol pár hónap múlva a dóm előtt: ez lesz ugyanis a központi díszleteleme a Szegedi Szabadtéri nyitóprodukciójának, a Leányvásárnak. A gőzöst a legendás Szőke Tisza képére mintázzák.

Tizenhat méter hosszú és tizenkét méter magas az a hajótest, melyben a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóprodukciójának, a Leányvásárnak több jelenete is játszódik. Az óriási díszletelem egyik különlegessége, hogy bonyolult szcenikai megoldások révén meg is fordul a hajó méreteihez képest mindössze huszonnégy méter mély színpadon. Az első felvonásban „beúszik” a színre, ekkor a külsejét láthatjuk, a másodikban már a belseje látszódik, az előadás végén pedig „kiúszik” a színpadról.

Érdekesség, hogy a hajóbelső a legendás Szőke Tisza békebeli dizájnjára emlékeztet majd. A gesztus a helyi közönségnek várhatóan rendkívül kedves lesz, és nosztalgikus emlékeket ébreszt majd bennük, miközben az operett dallamai, így a Gilolo vagy a Kettecskén andalítják őket a csillagfényes nyári éjszakában. Mindebben a két világháború közt készült, eredeti fényképek lesznek a kivitelező segítségére.

Gothár Péter rendező – aki egyben a díszlet tervezője is – az eredetileg western-környezetben játszódó darab cselekményét szerzőtársaival, Varró Dániellel és Vinnai Andrással egy egzotikus szigetre ültette át. Az operettjátszás megújítása már évek óta szándék a Szabadtérin, a Leányvásár dramaturgiai változása is e törekvésnek a része. A frissített szövegkönyv szerint ezen a szigeten élnek a kövérek, akik a hajóval látogatóba érkező soványakkal kerülnek életvezetési összetűzésekbe, melyből természetesen szerelmi bonyodalmak is támadnak.

Az óriáshajó mellett a díszlet érdekessége még a hat darab, egyenként kilenc méter magas világítótorony, illetve egy benzinkút. A soványak ez utóbbi miatt kénytelenek kikötni a szigeten, hiszen tengeri utazásuk közben kifogy az üzemanyag a hajójukból.

A július 5-ei bemutató után július 6-án és 7-én is színre kerülő produkcióban a főszerepet Nagy Ervin játssza, olyan partnerek mellett, mint Schell Judit, Hegedűs D. Géza, Szombathy Gyula, Ujlaki Dénes, Keresztes Tamás, Bordás Barbara, Kiss Diána Magdolna és Kocsis Gergő.

Megosztom

2014. április 28.


Gyermekcastingot tartott a Szegedi Szabadtéri Játékok

Novák Péter rendező meghallgatta az István, a király leendő gyermekstatisztáit Szegeden. Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában, a Zikkurat Produkció előadásában léphetnek színpadra a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó jelentkezők augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

2024. március 13.

Részletek

Táncos meghallgatást hirdet a Szegedi Szabadtéri

Táncművészeket keres Rebecca című, önállóan bemutatandó produkciójába a Szegedi Szabadtéri Játékok. Március 25-ig adhatják be jelentkezésüket, akik Tihanyi Ákos koreográfus vezetésével részt kívánnak venni a Michael Kunze és Sylvester Lévay nagyszabású musicaljének színpadra állításában.

2024. március 11.

Részletek

Dedikált CD-n az Ezeregy éjszaka slágerei

Dedikált CD-n is elérhető Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének zenei anyaga. Az albumot az érdeklődők a Szegedi Szabadtéri Játékok online jegyvásárló felületén és a szegedi Fesztivál Jegyirodában is beszerezhetik a készlet erejéig.

2024. március 06.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás