Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

Szerepelj a Szegedi Szabadtérin! - Statisztaválogatás a Mamma Mia! musicalbe

Legyél részese a Madách Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok szuperprodukciójának! Dolgozz népszerű színészekkel és kiváló színházi alkotókkal! Felnőtt statisztákat keresünk a Dóm téri Mamma Mia! musical-produkcióhoz.

30 és 50 év közti férfiak és nők jelentkezését várjuk, tánctudás előnyt jelent! Április 12-én 10 órától a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében a musical-produkció koreográfusa, Tihanyi Ákos válogat a jelentkezők közül. A leginkább rátermettek, sikeres bemutatkozás esetén olyan kitűnő színészekkel léphetnek színpadra mint Kováts Kriszta, Sasvári Sándor, Détár Enikő, Molnár László, Sáfár Mónika vagy épp Szerednyey Béla.

Megosztom

2014. március 18.


Mesebeli utazás a tánc szárnyán – interjú a Tiszavirág Néptáncegyesület elnökével, Tóth Gáborral

A Tiszavirág Néptáncegyesület 2016 óta szerves, mondhatni megkerülhetetlen része a szegedi és Szeged környéki hagyományőrző életnek. Ezúttal nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy nagyszabású gálaestjükkel megnyissák az Újszegedi Szabadtéri Színpad idei műsorfolyamát. Az előadás kapcsán az egyesület elnökével, Tóth Gáborral beszélgettünk.

2024. április 18.

Részletek

Önkéntes fesztiválkoordinátorokat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja leendő fesztiválkoordinátorainak jelentkezését. Olyan, 18. életévüket betöltött önkénteseket keresnek, akiknek mindene a kultúra, és szívesen kivennék részüket a Fesztivál 2024-as évadának lebonyolításából, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.

2024. április 16.

Részletek

Nyerj francia álomutazást a Szegedi Szabadtéri Játékokkal!

A Szabadtéri nemcsak a nyarat teszi feledhetetlenné - játssz velünk, és nyerj partnereddel őszi kiruccanást a szerelem, a művészet és a bohém Nouvelle Vague-életérzés szülőföldjére!

2024. április 15.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás