Jegyvásárlás OMW-Goodwill nyereményjáték Párizsi út nyereményjáték

A Játékok legfrissebb hírei - 2008.07.28.

Európai Zenés Színházi Unió alakult a Szentivánéji álom világpremierje után

Négy ország színigazgatója írta alá a szándéknyilatkozatot

Sajtóközlemény
2008. július 28.

Óriási sikerrel mutatták be pénteken Kerényi Miklós Gábor librettójával és rendezésében, Szakcsi Lakatos Béla virtuóz zenéjével és Müller Péter Sziámi szellemes dalszövegeivel a Szentivánéji álom című új magyar musicalt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A különleges látványvilágú, monumentális színpadi elemekben és pirotechnikában gazdag előadás zajos tetszést aratott a közönség körében. A Budapesti Operettszínház művészei - mint már annyi Dóm téri előadásban - ismét elkápráztatták a nézőket, énektudásukkal és színpadi jelenlétükkel egyaránt.

Több ország producerei, színigazgatói érkeztek Szegedre, hogy megtekintsék a worldmusical világpremierjét. Jó alkalom volt ez arra, hogy a bemutató után, 2008. július 26-án délelőtt a színházi szakemberek összegyűljenek, s hivatalosan is kifejezzék szándékukat az Európai Zenés Színházi Unió megalakításáról.

A Budapesti Operettszínház évek, évadok óta működik együtt külföldi zenés teátrumokkal, koprodukciókat hozott létre hatalmas sikerrel Szentpéterváron, Jekatyerinburgban, Bukarestben, Salzburgban, Bécsben, Prágában. A közös munkák során több alkalommal felmerült az ötlet, jó lenne egy, a prózai színházakéhoz hasonló unió létrehozás a zenés darabokat játszó teátrumok között - ugyanis az is kiderült, Németországban, Csehországban, Bukarestben, Oroszországban, Magyarországon ezek a teátrumok hasonló gondokkal küzdenek, ugyanakkor rendkívül jól tudnak együtt dolgozni. Az alkalom, hogy a fenti ötletet hivatalos formába öntsék, Szegeden, a Szentivánéji álom premierjét követően érkezett el.

Július 26-án, szombaton délelőtt a szegedi Reök-palotában Rãzvan Ioan Dincã, a bukaresti Teatrul National de Opereta "Ion Dacian", Egon Kulhanek, a prágai a Hudební divadlo Karlín, Jurij Shvartskopf, a Szentpétervári Zenés Komédia Színház és Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója látta el kézjegyével azt a nyilatkozatot, melyben az aláírók kifejezték szándékukat egy Európai Zenés Színházi Unió létrehozására.

Az unió állandó tagjai olyan - játszóhellyel, társulattal és repertoárral rendelkező ¬- zenés színházi társulatok, melyeknek célja a nagy tradíciókkal bíró európai zenés színházi kultúra (operettek és musicalek) megőrzése és magas színvonalú játszása, hivatalos együttműködő partnerei fesztiválok, befogadó színházak, ügynökségek, alapítványok. Az unió célja közös produkciók létrehozása, művészek és produkciók cseréje, workshopok szervezése színészek, színházi szakemberek részére, együttműködés a szerzői jogok tekintetében, európai uniós támogatások közös megpályázása, zenés színházi fesztiválok létrehozása az unió tagjainak székhelyén, ahol az unió tagjai önköltségi alapon lépnek fel, illetve szakmai egyeztetés és együttműködés befogadó színházakkal, fesztiválokkal.

Az Európai Zenés Színházi Unió első hivatalos ülésére 2008 őszén kerül sor. Az aláírók addig a részletek kidolgozásával, illetve esetleges további tagok és együttműködő partnerek megkeresésével megbízták Kerényi Miklós Gábort és Lőrinczy Györgyöt, a Pentaton Koncert- és Művészügynökség ügyvezető igazgatóját. A létrejövő unió első hivatalos együttműködő partnere egyébként az esemény házigazdája a Szegedi Szabadtéri Játékok, melynek igazgatója, Bátyai Edina is köszöntötte a jelenlévőket, s ellátta kézjegyével a dokumentumot. Az aláíráson megjelent a befogadó színházként működő müncheni Deutsches Theater vezetősége is.

 

Megosztom

2008. július 29.


Mesebeli utazás a tánc szárnyán – interjú a Tiszavirág Néptáncegyesület elnökével, Tóth Gáborral

A Tiszavirág Néptáncegyesület 2016 óta szerves, mondhatni megkerülhetetlen része a szegedi és Szeged környéki hagyományőrző életnek. Ezúttal nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy nagyszabású gálaestjükkel megnyissák az Újszegedi Szabadtéri Színpad idei műsorfolyamát. Az előadás kapcsán az egyesület elnökével, Tóth Gáborral beszélgettünk.

2024. április 18.

Részletek

Önkéntes fesztiválkoordinátorokat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idén is várja leendő fesztiválkoordinátorainak jelentkezését. Olyan, 18. életévüket betöltött önkénteseket keresnek, akiknek mindene a kultúra, és szívesen kivennék részüket a Fesztivál 2024-as évadának lebonyolításából, a Dóm téri és Újszegedi Szabadtéri Színpad munkájából.

2024. április 16.

Részletek

Nyerj francia álomutazást a Szegedi Szabadtéri Játékokkal!

A Szabadtéri nemcsak a nyarat teszi feledhetetlenné - játssz velünk, és nyerj partnereddel őszi kiruccanást a szerelem, a művészet és a bohém Nouvelle Vague-életérzés szülőföldjére!

2024. április 15.

Részletek
További hírek

További előadásaink

A mi mesénk

a Tiszavirág Néptáncegyüttes gálaműsora

06. | 16.
Jegyvásárlás

Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján

Az Őrült Nők Ketrece

musical

06. | 28., 29.
Jegyvásárlás

Bess Wohl

Válaszfalak

vígjáték

07. | 12., 13.
Jegyvásárlás